Log in

Webshop

Dió kincse – manós bögre

3 000 Ft

Manó családos vintage kerámia bögre

320ml

A bögre Gondár Flóra meséjét rejti magában:

 

Dió kincse

Az erdő csendes mélyén, ahol hallani a levelek susogását, a sündisznó hortyogását, a hangyák tüsténkedését, ott élnek takaros házikóikban a manók, akikről történetünk szól. Boróka, a manóanyu, Zuzmó, a manóapu, Áfonyka és Dió, a manóikrek és legkisebb testvérük, Bodza, aki alig nagyobb, mint egy meggymag.

A manócsalád tagjai sosem unatkoznak. Naphosszat járják az erdőt, gyűjtögetnek, etetik az állatokat, itatják a növényeket. Tavasszal virágport gyűjtenek, hogy finom eledelt készítsenek belőle. Nyáron terméseket, szamócát, kökényt szednek, amiből lekvárt főznek.

Mesénk manóikrei leginkább a nagy esők utáni időszakot szerették. A záporok után a gombák úgy nőttek ki a földből, mintha csak kilőtték volna őket. Ilyenkor a puha párnás gombakalapokon kedvükre szökdécselhettek.

Egy nap a manóoviból Dió lógó orral ért haza. Szótlanul ette meg a vacsoráját, nem volt kedve Áfonykával játszani: nem akart madárhangokat utánozni, termésekkel sakkozni.

Mikor manóanyu megkérdezte, mi a baj, rá sem nézett, úgy felelt. – Igazán semmi baj, Anya – sóhajtott.

De mivel egy anyuka szeme sokkal élesebb annál, minthogy holmi igyekvéssel el lehessen előle titkolni a szomorúságot, Boróka csak nem hagyta annyiban. – Diócskám, mondd csak, mi nyomja azt a parányi manószívedet?

Anya! Mi az a kincs? – kérdezte félénken Dió. – Tüske, az egyik legjobb barátom, de ma kinevetett… Azzal dicsekedett, hogy ő bizony kincseket talál az erdei barangolásai során. A szülei engedik, hogy naphosszat egyedül mászkáljon. Kérdezte, hogy én mit találtam eddig, mondtam, hogy mi mindenféle finomságra leltünk, gombákra, virágokra, makkokra, mogyoróra akadtunk. Erre nevetett, hogy én nagyon félős lehetek, ha a szüleimmel járom az erdőt. Ráadásul micsoda semmiségeket találok. Büszkén meséltem, hogy egyszer találtam egy hosszú kötelet, amit az emberek a lábbelijükben hordanak, akkor még jobban vihogott. Azt mondta, az ócskaság – ő egy fényes fémszerkezetet talált a legutóbbi sétája során, ami ráadásul ketyeg is és a mutatója körbe-körbe jár…

Nagyon sajnálom, hogy kinevetett téged a barátod, de igazságtalan volt veled. A kincs nem egyetlen dolog. Ahány manólélek, annyi kincs létezik a világon. Másnak örül Manóapu és másnak örül a kicsi Bodza. Kincs lehet egy harmatcsepp a nyári melegben, egy szem mag, amit a cinke talál a fagyos föld felszínén, de kincs lehet egy titok is, amit csak ketten tudtok az ikertestvéreddel. A te kincsed az, ami téged boldoggá tesz. Érted, Diócskám?

Hm, így már világos… Azt hiszem, alszom is, úgy elálmosodtam – ásítozott Dió. – Nesze semmi, fogd meg jól! – dünnyögte magában.

Éjszaka sűrű zivatar ért az erdő fölé. A levéltetőn kopogtak a hideg esőcseppek, a szél rázta a manókalyiba ajtaját. Dió alvást színlelt. Megvárta, míg mindenki elalszik, és útnak indult, hogy ráleljen a kincsre, amire annyira vágyott, bár maga sem tudta, mit is keres pontosan.

Egyre messzebb és messzebb jutott otthonától. Már maga mögött hagyta az ismerős vadrózsabokrot, esőben még a szentjánosbogarak fénye sem segített neki a kincskeresésben. Egyszercsak óriási villám csapott bele egy közeli fa koronájába, a törzse kettéhasadt, a föld beleremegett. Nem sokkal ezután mennydörgés rázta meg az eget. Dió rémülten vonult fedezékbe: egy nagy őzlábgomba kalapja alá húzódott a vihar elől.

Reszketve nyúlt mellénye zsebébe, hogy megfújja a sípját, amivel jelt adhat Zuzmónak. Ezt a sípot együtt faragták egy fűzfaágból. Apukája a lelkére kötötte, hogy tartsa mindig magánál, és ha bajba kerülne, csak fújjon bele háromszor egymás után, és ő elindul, hogy segítsen rajta. Dió végül mégsem fújta meg a sípot. Arra gondolt, ha manóapu is útnak ered ebben a nagy esőben, kitudja, milyen baj éri… Nem sejtette, hogy ekkor Zuzmó már rég a manófiút kereste.

Dió becsukta a szemét, próbálta elterelni a figyelmét a veszélyről. Visszaemlékezett, és látta, ahogyan a nyári naplementében Áfonykával gilisztaháton lovagolnak, pókhálókba dőlnek, majd visszapattannak róluk. Eszébe jutott, milyen szép is volt, amikor Bodza talpát rózsalevelekkel csiklandozták és a tavasbarlang visszhangzott a manóbaba kacajától. Arra gondolt, Borókaanyuval micsoda isteni finom szamócalekvárt főztek, Zuzmóapuval pedig milyen menő tutajt építettek faágakból és levelekből.

Felderengett előtte, amikor a szülei egy gombát cipeltek, míg ők Áfonykával szamócát szedtek, de az egyik termés olyan magasan volt, hogy az ujja hegyével érte csak el. Egy barátságos katica meglátva a manófiú ügyetlenkedését, odasietett és Dió a bogár hátára állva könnyedén leszakította az óriási földiepret. Ezen mindannyian jót kuncogtak.

Dió átfázva vacogott a gomba szárát ölelve, és azt hitte, csak álmodik, mikor rátalált az édesapja. Amikor Zuzmó megsimogatta az arcát, rájött, hogy valóság, amit lát, és manóapu karjaiba vetette magát. – Apa! Megtaláltam, amit kerestem. Mindvégig nálam volt, csak nem tudtam róla, hogy ti, és a veletek töltött idő az, ami kincset ér – lelkendezett a manófiú, majd megígérte, hogy soha többé nem szökik el otthonról.

18 készleten

Mennyiség
Kategória
Megosztás

Leírás

ø90×81 mm
Kapacitás 320 ml
Termék tömege 250 g
  • A bögre belseje fehér
  • Mikróban is melegíthető
  • A grafika tartósága érdekében mosogatógépbe nem javaslom tenni.:)
Vélemények

Még nem írt senki véleményt.

Legyél az első vélemény író! “Dió kincse – manós bögre”

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza a tetejére